Autó „negatív” szén-dioxid kibocsátással!

30 szept 2022

A közúti közlekedés a világ szén-dioxid-kibocsátásának körülbelül 16 százalékát adja – de mi lenne, ha autóink képesek lennének akár tenni is ellene?

Holland mérnökhallgatók mutatták be a világ első „karbonsemleges autójának” terveit, amely kivonja és tárolja a levegőből a szén-dioxidot, miközben az úton halad.

 

A levegő a jármű elején található rácson keresztül áramlik be, amely egy szűrőn megy keresztül, mely leválasztja és tárolja az üvegházhatású gázokat. A „Zem” néven ismert elektromos járművet a holland Eindhoveni Műszaki Egyetem TU/ecomotive csapata tervezte.

Prototípusuk tetején és motorháztetőjén napelemek is találhatók, így akár külső akkumulátorként is használható egy ingatlanhoz vagy más fix objektumhoz.

„Vezetés közben tisztítjuk a levegőt, és arra törekszünk, hogy teljesen CO2-semlegesek legyünk” – mondta Louise de Laat csapatmenedzser. „Valóban még csak egy bevált koncepció, de már most látjuk, hogy a következő években képesek leszünk növelni a szűrő kapacitását. A CO2 megkötése előfeltétele a gyártás és az újrahasznosítás során keletkező kibocsátások kompenzálásának.”

Zem és a csapat (forrás: tuecomotive.nl)

A Zem szűrője jelenleg körülbelül 200 mérföld után éri el kapacitásának határát, mely addigra körülbelül 30 g gáznemű szén-dioxidot gyűjtött össze.

Az elektromos autó töltése közben van lehetőség a szűrők tisztítására, kiürítésére.

Az még nem teljesen egyértelmű, hogy a kiürítés hogyan zajlik, azaz mi fog történni a befogott szén-dioxiddal, de korábbi tanulmányok alapján felhasználható lenne építőanyagok és szódabikarbóna előállítására. Ezen túlmenően a föld alatti tárolás is szóba jöhet.

A 200 mérföldenkénti 30 gramm nem tűnik soknak, azonban kellő távolságnál már számottevőre nőhet ez az érték. A csapat azt állítja, hogy az autó által évente megtett 12 800 mérföld után akár két kilogramm szén-dioxidot is el lehetne távolítani a technológia segítségével.

Mint minden esetben, itt is akkor lehet hatékony a koncepció, ha elterjedten használják. Kellő igény esetén ez a jármű érdemben hozzájárulhatna az üvegházhatású gázok csökkentéséhez. Ezen túlmenően a konstruktőrök arra is fókuszáltak, hogy minél több eleme újrahasznosítható legyen a merőben új filozófiával készült autónak. Belseje is fenntartható anyagokból, például ananászhéjból és újrahasznosított műanyagokból készült, az ablakok mindegyike polikarbonát.

A csapat szóvivője elmondta: „A Zem-be egy másik új technológia is belekerült. A kétirányú töltési lehetővé teszi, hogy az autók energiával lássák el a házakat, amikor éppen nem termelnek megújuló energiát. A Zem egyfajta külső akkumulátornak tekinthető a házában, amely szükség esetén zöld energiával látja el azt.”

„A kétirányú töltési technológiát az autó tetején elhelyezett napelemekkel párosították. Ilyen módon a Zem az akkumulátorokat és a tetőn lévő helyet egyaránt kihasználja, hogy fenntarthatóbbá tegye a járművet és környezetét, még akkor is, ha nem halad.”

Student team TU/ecomotive from the Eindhoven University of Technology has developed a sustainable electric passenger car that captures more carbon dioxide (CO2) than it emits while driving. It is a concept car called Zem, which contributes to reducing the global warming by storing CO2 that it captures while driving with its special designed filters. Zem is completely 3D-printed using recycled plastic (PETG) that has been strengthened with either glass fibers (body panels), or carbon fibers (monocoque). The interior has also been 3D-printed with recycled plastics, including the chairs, which have then been covered with recyclable foam from foamplant and finished of with pinatex leather (pineapple based). 3D-printing the majority of the car will have a very positive effect on the reusability and recyclability of Zem. This is because these 3D-printed parts can be shredded and the plastic can be recycled again. 
photocredit: Bart van Overbeeke

Het studententeam TU/ecomotive van de Technische Universiteit in Eindhoven heeft een duurzame elektrische passagiersauto ontwikkeld dat meer koolstofdioxide (CO2) opneemt tijdens het rijden dan dat het uitstoot. Het is de concept auto genaamd Zem, dat bijdraagt aan het verminderen van de opwarming van de aarde doordat het CO2 afvangt tijdens het rijden door gebruik te maken van speciaal ontworpen filters. 
Zem is volledig 3D-geprint met gerecycled plastic (PETG) dat is versterkt met ofwel glasvezel (carrosserie panelen), of carbon (monocoque). Het interieur, inclusief de stoelen, is ook 3D-geprint met gerecycled plastic. De stoelen zijn vervolgens bedekt met recyclebaar foam van foamplant en afgewerkt met pinatex leer (gemaakt van ananas). Het 3D-printen van het grootste deel van de auto heeft een erg positief effect op de herbruikbaarheid en recyclebaarheid van Zem. Dit komt doordat deze 3D-geprinte onderdelen versnipperd kunnen worden en het plastic op deze manier opnieuw kan worden gebruikt. 
foto: Bart van Overbeeke
Szinte kizárólag hallgatók alkották (forrás: tuecomotive.nl)

„Meg akarjuk mutatni az iparágnak, hogy ez is lehetséges” – mondta Nikki Okkels, a csapat külkapcsolati menedzsere. „Ha egy év alatt 35 diák meg tud tervezni, ki tud fejleszteni és meg tud építeni egy szinte szén-dioxid-semleges autót, akkor az ipar számára is nyitottak a lehetőségek. Felszólítjuk az iparágat, hogy vegye figyelembe a munkánkat, és természetesen örömmel működünk együtt velük.”

„Még nem fejeztük be a fejlesztést, és szeretnénk néhány nagy lépést tenni a következő években. Szeretettel hívjuk az autógyártókat, hogy jöjjenek el és nézzék meg.

Semmiképp sem mondható tehát hagyományosnak a kezdeményezés, kíváncsian várjuk, milyen hatással lesz a gyártók fejlesztési irányára.

RELATED POST

Írj egy választ