KYB EKS JC sofőr nyerte meg a WRX világbajnokságot

20 dec 2021

A 2021-es Ralikrossz-világbajnokságot a KYB EKS JC pilótája, Johan Kristoffersson nyerte meg, a döntő drámai, havas hétvégi versenyén Németországban, a Nürburgringen.

A svéd pilóta, Kristoffersson az utolsó hétvégét a második helyen kezdte, az élen állóhoz képest 17 pont hátránnyal. A nagyobb súlyú első napon négy pontra csökkentette hátrányát. A második nap során lassan lemorzsolta a maradékot, ami azt jelenti, hogy a második napi döntőt csak legfőbb vetélytársa előtt kellett teljesítenie, amit meg is tett.

A két legjobb pilóta az utolsó futamban holtversenyben állt pontjaik számát illetően, Kristoffersson annak a ténynek köszönhetően nyerte meg a világbajnokságot, hogy több versenyt nyert a szezonban – abban a szezonban, amelyben a KYB EKS JC-nek számos kihívással kellett megküzdenie, büntetésekkel, defektekkel és gépkocsi problémákkal. A szezon első harmadának végén Kristoffersson óriási, 28 pontos hátrányt halmozott fel a mezőny éllovasához képest.

Kristoffersson mostanáig a legsikeresebb WRX pilóta. Ez volt a negyedik RX világbajnoksága és az első szezonja a KYB EKS JC színeiben. Így legsikeresebb pilótaként betonozta be a helyét a sportág történetében. Győzelmére reagálva ezt mondta: „A negyedik világbajnoki arany! Teljesen hihetetlenül hangzik. Micsoda eredmény a csapat minden tagja részéről, idén valóban nagyon keményen dolgoztak és végig meggyőződésük maradt, hogy van esélyünk a cím elnyerésére és nem adtuk fel!”.

Gratulálunk Kristofferssonnak és külön köszönet illeti csapattársát, Enzo Idét, aki jelentős támogatói szerepet játszott a hétvégén, és megszerezte a 6. helyezést élete első teljes WRX bajnokságán. Köszönetet érdemelnek a csapat mérnökei, autószerelői és a támogató csapat tagjai is ebben a minden korábbitól eltérő szezonban. Ez az utolsó év, amelyben a WRX gépkocsik hagyományos, belső égésű motorral futnak, mivel a következő szezontól kezdve átállnak az elektromos járművekre.

RELATED POST

Írj egy választ