Jó ügyért fogtak össze a Continental magyarországi munkatársai

23 dec 2021

 A Continental hazai közel nyolcezer munkatársa egy emberként fogott össze a rászoruló magyar családokért. Az országos összefogás eredményeként több, mint ötven zsák és doboz adományt gyűjtöttek a MikulásGyár részére, melyeket múlt hét csütörtökön adtak át a vállalat képviselői.

A MikulásGyár a Magyar Vöröskereszttel együttműködve juttatja el az összegyűjtött adományokat a rászorulók számára Magyarország teljes területén. A Continental segítőkész hazai munkatársai a budaörsi, budapesti, makói, nyíregyházi, szegedi, veszprémi és váci vállalati gyűjtőpontokra vitték adományaikat, melyeket tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, édességeket és játékokat adott át Grátz Melinda, veszprémi HR vezető, Purgel Csaba, váci gyárigazgató és Dr. Keszte Róbert, országkoordinátor Budapesten az 56-osok terén felállított MikulásGyár létesítmény előtt.

„Nagy örömünkre szolgál és rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy munkatársaink ezúttal is partnerek voltak a társadalmi szerepvállalásunk megvalósításában. Önzetlen felajánlásaiknak köszönhetően ötven csomagot, mintegy 1.500 kilogramm adományt, ebből közel 900 kilogramm tartós élelmiszert adhattunk át a MikulásGyár számára. Cégünk egyik legfontosabb vállalati értéke az egymásért cselekvés, a kölcsönös tisztelet, amit nem csupán a vállalaton, de a szélesebb értelemben vett közösségünkön belül is erősítünk többek között azzal, hogy kiállunk a fontos ügyek mellett” – mondta el Dr. Keszte Róbert.

Az adománygyűjtés egyrészt közvetlen segítség, másrészt figyelemfelhívás a szegénység felszámolásának fontosságára, amely egyike a globális fenntarthatósági céljainknak.

RELATED POST

Írj egy választ