Idén is megrendezésre kerül az Autotech Future!

25 ápr 2022
  1. AUTÓIPARI- ÉS JÁRMŰKIÁLLÍTÁS, VÁSÁR ÉS KONFERENCIA

TUDÁSMEGOSZTÁS ÉS SZAKMAI ÚJDONSÁGOK MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB NEMZETKÖZI GÉPJÁRMŰTECHNOLÓGIAI RENDEZVÉNYÉN

2022-ben, két évnyi szünet után immár harmadszorra kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb és legizgalmasabb gépjárműtechnológiai és garázsipari kiállítása, ahol az autóipar meghatározó, nemzetközi és hazai szereplői mutatják be legújabb fejlesztéseiket, alkatrészeiket és szolgáltatásaikat.

A Bárdi Autó Zrt. gondozásában lévő rendezvényt 2019-ben tartották meg utoljára, és 14 ezernél is több érdeklődőt vonzott – joggal tekinthetjük tehát a gépjárműfenntartó ipar ünnepének Magyarországon.

Az előző két évben a koronavírus megakadályozta az esemény megtartását, idén viszont már semmi nem állhat az április utolsó hétvégéjén tartandó rendezvény útjába.

Mondhatnánk, hogy a járványhelyzet igen kellemetlenül érintette az expót, hiszen a legutolsó alkalommal igen nagy volt az érdeklődés: 117 kiállító érkezett 13 különböző országból, és a 14 ezer látogató mellett 100 külön médiamegjelenéssel büszkélkedhet.

 

HELYSZÍN

A kiállításnak 2022-ben is Magyarország legnagyobb rendezvényközpontja, Budapesten a Hungexpo ad otthont, azon belül az A pavilon.

Az előző évekhez hasonlóan a pavilonhoz kapcsolódó 1800 nm-es külső területen szabadtéri programok, illetve 1200 férőhelyes szabad parkoló rész várja majd a látogatókat.

 

ÁPRILIS 29. – PÉNTEK – 1. NAP

SZAKMAI NAP​

A kétnapos esemény első napja zártkörű, ahová a meghívott szakmai partnereinket, a szervizeket, az autószerelőket, a flotta üzemeltetőket és a tulajdonosokat várják – 12 000 ingyenes belépőt küldtek ki a szervezők, és a Bárdi Autó Zrt. több ezer partnerét autóbuszokkal, ingyenesen szállítják a kiállításra Magyarország minden megyéjéből.

 

ÁPRILIS 30. – SZOMBAT – 2. NAP

SZAKMAI + DOLGOZÓI + NYÍLT NAP

A második nap a Bárdi Autó Zrt. 3000 saját alkalmazottja részére ingyenes belépőt biztosít, és természetesen ezen a napon a kiállítás már a belépőjegyet vásárló nagyközönség számár is nyitott.

 

FÓKUSZBAN A TUDÁSMEGOSZTÁS ÉS A KÖZÖSSÉG

2022-ben még nagyobb hangsúly kerül a szakmai előadásokra, workshopokra. A szervező elsősorban a kiállítók legújabb fejlesztéseit, trendjeit bemutató prezentációkra számít.

Ezen túlmenően hiteles és népszerű, független szakmai előadókkal is színesíteni fogják a programot.

Az előadások tekintetében lesz egy olyan változás, hogy ez alkalommal a Bárdi Autó Zrt üzletágvezetői is tartanak ismeretterjesztő szakmai előadásokat.

 

LEHETŐSÉGEK KIÁLLÍTÓKÉNT

A közép-európai régió egyik legnagyobb látogatottságával bíró kiállításra nem csak látogatókat várnak; még van lehetőség jelentkezni kiállítónak is a rendezvényre.

 

KIKET VÁRNAK A SZERVEZŐK?

Az AutoTech Future több, mint 20 ezer négyzetméteren megrendezett, magas színvonalú kiállításán minden számottevő gyártó és szolgáltató cégnek ott a helye:

Autóalkatrészek / Teherautó alkatrészek / Motorkerékpár alkatrészek / Szerszámok / Garázsipari berendezések / Autodiagnosztikai eszközök és szoftverek / Autófelszerelési cikkek / Autóápolás / Tuning / Gumiipar / Kenőanyagok / Újrahasznosítás, környezetvédelem / Oktatások, képzések / Szakmai szervezetek / Klubok / Autó- és motorsport / Lízing

… és egyéb olyan szolgáltatók, amik nem szorosan szakmaiak, de a látogatói célcsoport érdeklődési körébe tartozhatnak.

 

Az expóról minden fontos részletet megtalál a

https://autotechfuture.hu/atf#hasznos-informaciok

weboldalon.

RELATED POST

Írj egy választ