Hankook iON Winter: megérkezett a koreai gyártó EV-kre szánt téli abroncsa

09 okt 2022

2022 szeptemberétől elérhetővé vált a Hankook új, elektromos autókra szánt téli gumiabroncsa, az iON Winter. Ez az első olyan téli szezonra szánt termék, amelyet a gyártó kifejezetten az akkus EV-khez fejlesztett. 

Fontos kiemelni a szezont, mert összességében ez már a második elektromos autóknak szánt abroncsa a Hankooknak – idén bemutatták a nyári változatát, melyről mi is írtunk korábban.

Az új gumiabroncs jellemzői közé tartozik az átlagosnál kisebb gördülési ellenállás, a rendkívül alacsony zajszint és a kiemelkedő teherbíró képesség. Ez az elektromos autók vezetői számára egy akkumulátortöltéssel elérhető nagyobb hatótávolságot, és a hagyományos gumiabroncsokkal összehasonlítva kellemesebb vezetési élményt jelent. Ezen kívül az új Hankook iON termékeket kifejezetten a nagy teljesítményű elektromos járművek által azonnal kifejtett maximális nyomatékszintekhez tervezték.

A gumigyártóknak ez kifejezetten új terep, nem sok kifejezetten BEV téligumit találhatunk a piacon. Kétségünk ne legyen: ez hamar meg fog változni.

A gördülési zaj például egy leküzdendő probléma. Ennek csökkentése a futófelületi mintázat blokkjai között húzódó szélesebb árkok miatt a téli gumiabroncsok esetében nem kis kihívás, pláne, hogy az elektromos autók jóval kevesebb zajforrással rendelkeznek menet közben, így sokkal erősebben hallható az abroncs gördüléséből származó hang. A Hankook iON Winter menetkényelmi jellemzőire kedvezően hat a futófelületi blokkok speciális elrendezése. Az iON termékek a Hankook Sound Absorber™ technológiáját felhasználva készülnek, amely – az egyedülálló abroncsmintázattal együtt – észrevehetően csökkenti az utastérben érzékelhető zajt.

Kifejezetten az elektromos autók által támasztott követelmények kielégítésére tervezett téli gumiabroncsként a Hankook iON Winter speciális fejlesztésű futókeverékkel rendelkezik, amely a lehető legkisebb gördülési ellenállást biztosítja anélkül, hogy ez a nedves vagy havas útfelületen mutatott teljesítmény rovására menne. A gyártáshoz természetes olajokat használva még alacsony hőmérsékleten is elérhető a szükséges tapadás. Egyrészről a kivételes rugalmasság lehetővé teszi az abroncs útburkolathoz történő alkalmazkodását, másrészről a profil mozgása minimális marad.

A Hankook is, mint a legtöbb gyártó, az elektromos járművek nagyobb tömegét – amelyet a meghajtó akkumulátorok jelentős súlya okoz – termékeinek nagyobb teherbírásával ellensúlyozta. Az új futókeverék kiemelkedő tartósságot és nagyon jó kopásállóságot is biztosít. A keverék magas szilikatartalma nedves útfelületen is mikro szintű tapadást nyújt, mivel megakadályozza az úttest és az abroncs felülete közötti vízréteg kialakulását, ami akár balesetet is okozhat.

Sanghoon Lee, a Hankook Tire Europe elnöke így fogalmazott: „A szezonnak megfelelő gumiabroncs használata segít elkerülni az idő előtti elhasználódást. Az iON Winter abroncsunkkal olyan terméket tudunk kínálni, amellyel lehetővé tesszük, hogy a járművezetők kifejezetten elektromos járművekre tervezett abroncsot használhassanak a téli időszakban is.”

A Hankook iON Winter 18 és 22 colos méretek között lesz elérhető, egyelőre még ismeretlen palettával.

RELATED POST

Írj egy választ