Automatizált vezetés és lengéscsillapítás a KYB fókuszában

30 dec 2022

A legtöbben nem is gondolnák, hogy az önvezetésnek létezhetnek olyan aspektusai, amelyek a futóművet, pontosabban annak csillapítását érintik. A KYB viszont rátalált erre a nézőpontra, és a kutatás-fejlesztésért felelős mérnökei az integrált lengéscsillapító- és szervokormány vezérlőrendszer fejlesztésén dolgoznak, amely elősegíti a kényelmes és biztonságos automatizált vezetést.

Az autó mozgásának vezérlése messze nem pusztán a gyorsításból és a lassításból áll, ráadásul a futómű még ez utóbbiakra is hatást gyakorol.  Amikor pedig manőverezésről beszélnünk, szembeötlővé válik a felfüggesztés és a kormányzás elválaszthatatlan kapcsolata. A gyártó fejlesztési iránya szerint a lengéscsillapítók és a szervokormány összekapcsolásával az integrált vezérlőrendszer lehetővé teszi majd jármű továbbfejlesztett mozgásvezérlését. A sajtóközlemény szerint a kifejlesztett technológia elnyomja a kilengést, azaz az elforduló mozgást az elfordulási irányban.

A fejlesztett egység számára ma már minden adott, hogy előre feldolgozza a szükséges információt. A térképadatokból származó vezetési útvonal adatait, valamint az önvezetés során gyűjtött egyéb adatokat felhasználva a rendszer képes előrejelezni a jármű mozgását, ennek alapján vezérelni tudja a kormánykereket a kilengés nélküli, optimális vezetés érdekében.

És itt még nem ér véget a történet. Amikor a jármű egyenetlen útfelületre érkezik, az intelligens futómű a lengéscsillapítók rezgését használja a jármű kilengésének előrejelzéséhez, és ez alapján képes beavatkozni a szervokormánnyal, hogy a kilengéseket egyensúlyozza vele.

A KYB vállalása igen ambiciózus. Elképzelésük szerint a kilengés mértéke akár a felére is csökkenhet, amikor a jármű néhány centiméteres emelkedőn halad keresztül. Ez több szempontból is pozitív hozadékkal járna, például ezzel arányosan csökkenhetne a kilengés okozta túlkormányzottság, és az ebből fakadó autóbalesetek száma.

Fontos megjegyezni, hogy a gyártó már nem csak elméleti eredményeket kommunikált. Az általuk fejlesztett rendszert már valódi autóban is tesztelték a KYB Japánban lévő, korszerű fejlesztés-kutatási központjában, mégpedig eredményesen. A fejlesztési projekt tovább folytatódik, egészen pontosan a a dizájnnal és a termékekben történő alkalmazás megerősítésével.

„Az automatizált vezetés a járműipar kutatás-fejlesztési részlegének jelentős területe, és a KYB világszínvonalú mérnökei kiemelt figyelmet fordítanak a kormányzási és felfüggesztési alkatrészek szerepének fejlesztésére annak érdekében, hogy a vezetéstechnológia következő nagy lépése a lehető legbiztonságosabb legyen” – mondta Jordan Day, a KYB Europe marketing-menedzsere.

RELATED POST

Írj egy választ