Már nem egyértelmű, hogy mi fog történni 2035-ben

20 márc 2023

Az Európai Parlament már elfogadta azt az új törvényt, amely 2035-től megtiltja a benzines és dízelmotoros autók árusítását. A jogszabály megköveteli, hogy az autógyártók 100 százalékkal csökkentsék az új autók szén-dioxid-kibocsátását. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy 2035-től nem lehet új fosszilis tüzelőanyaggal működő járművet értékesíteni.

Ahogy azonban korábban írtunk róla, néhány ország tiltakozik a változás ellen, és szövetséget is kötöttek ennek kapcsán.

 

Készen áll az EU a teljes elektromosításra?

Olaszország olyan nagy autómárkáknak ad otthont, mint a Fiat, az Alfa Romeo és a Ferrari, amelyek erősen függenek a belsőégésű motoros járművektől. Az országban mintegy 270 000 embert foglalkoztat közvetlenül vagy közvetve az autóipar.

Matteo Salvini olasz közlekedési miniszter az EU gazdasági „öngyilkosságának” nevezte az új törvényt. Azt mondta, hogy ez az „ideológiai fundamentalizmus”, amely Kínának hasznára válik, és károsítja az európai autóipart.

Az ország külügyminisztere, Antonio Tajan is igyekezett felhígítani a jogszabályt, és a szén-dioxid-kibocsátás 90 százalékos csökkentését szorgalmazza 100 százalék helyett.

Olaszország most azt tervezi, hogy az új benzin- és dízelmotoros autók törvényen kívül helyezésére vonatkozó tervek ellen szavaz.

“Olaszország holnap, Brüsszelben, az EU-országok nagyköveteinek találkozóján állást foglal a belső égésű motorral felszerelt személygépkocsik és kisteherautók gyártását és értékesítését 2035-ig megtiltó európai szabályozással szemben” – mondta Gilberto Pichetto Fratin energiaügyi miniszter közleményében (egyébként a szavazást pont az ellenállás miatt nem tartották meg – a szerk.). “Olaszország úgy véli, hogy az elektromos meghajtás nem lehet az egyetlen módja a zéró károsanyag-kibocsátás elérésének az átmeneti szakaszban.”

Mások arra figyelmeztetnek, hogy sem az európai ipar, sem a lakosság nem áll készen egy ilyen drámai változásra.

Az Európai Néppárt képviselőcsoportja – az Európai Parlament jobbközép frakciója – szerint a törvény miatt az emberek régebbi belsőégésű motoros autókat vezetnek, miután betiltják az új értékesítéseket, mert nem engedhetik meg maguknak az elektromos cserét.

Jens Gieseke, az Európai Néppárt német EP-képviselője szerint az állítások, miszerint az elektromos autók olcsóbbak, „semmissé” váltak a megugró energiaárak miatt. A jogszabály ellenzői azt is mondják, hogy az autóakkumulátorokat nem az EU-ban, hanem külföldön gyártják.

 

Németország mozgásteret szorgalmaz a belsőégésű motorok betiltására

Németország – a nagy autógyártók, köztük a Volkswagen Csoport és a BMW otthona – felszólította az Európai Bizottságot, hogy 2035 után is engedélyezze a klímasemleges szintetikus üzemanyagot vagy e-üzemanyagot használó belsőégésű motorokat.

Michael Theurer, az ország közlekedésért felelős államtitkára hétfőn kijelentette, hogy a bizottságnak „javaslatot kell előterjesztenie az e-üzemanyagok felhasználásának módjáról, vagy a klímasemleges üzemanyaggal működő belsőégésű motorokról”.

Hozzátette, hogy az elektromos járművek jelentik a megfelelő utat, de úgy véli, hogy más, nulla kibocsátású technológiákat is támogatni kell.

Az E-üzemanyagok vízból és a levegő szén-dioxidjából készülnek, ami gyakorlatilag kiegyensúlyozza az égéskor keletkező szén-dioxidot. Úgy fejlesztik őket, hogy a belsőégésű motorok módosított változatai továbbra is használhatók legyenek.

A német kormány állítólag tárgyalásokat folytat az Európai Bizottsággal egy olyan megállapodásról, amely megoldást találna az e-üzemanyagok 2035 utáni járművekben való használatára.

 

Mely országok kötöttek szövetséget a tilalom ellen?

Az autóbarát országok Németország vezetésével szövetséget kötöttek olyan szövetségesekkel, mint Olaszország, Lengyelország, Bulgária és Csehország, hogy változtassanak az új jogszabályon.

Ezek a tagállamok együtt szorgalmazzák, hogy az autók továbbra is e-üzemanyaggal működhessenek. Azzal fenyegetőznek, hogy az utolsó pillanatban blokkolják a jogszabályt, ha ezek a változtatások nem valósulnak meg.

Bruno Le Maire gazdasági miniszter szerint Franciaország azonban kész “harcolni” a tilalomért. Két évbe telt, hogy véglegesítsék azokat az intézkedéseket, amelyeknek már csak a miniszterek formális jóváhagyására van szükségük ahhoz, hogy törvényessé váljanak.

„Készek vagyunk küzdeni érte, mert a késleltetés környezetvédelmi hiba, és szerintem gazdasági hiba is” – mondta Le Maire a France Info-nak.

 

“Győzelem bolygónk és lakosságunk számára”

Karima Delli, a közlekedési bizottság elnöke azt mondta, hogy ez „történelmi szavazat az ökológiai átmenet mellett. 2050-ben már nem vagy szinte már egyáltalán nem fognak benzines vagy dízelmotoros autók közlekedni útjainkon.”

Delli hozzátette, hogy a jogszabály „bolygónk és lakosságunk győzelmét jelenti”.

Frans Timmermans, az EU alelnöke azonban figyelmeztette az EP-képviselőket, hogy Kína 80 új elektromos autót hozott a nemzetközi piacra tavaly és az idei év vége között. Az autóiparnak fel kell készülnie.

„Ezek jó autók” – mondta Timmermans. „Ezek az autók egyre megfizethetőbbek lesznek, és ezzel versenyezni kell. Nem akarjuk feladni ezt az alapvető iparágat a kívülállóknak.”

Számos európai autógyártó cég már készül az új törvényre azáltal, hogy versenyképessé válik az elektromos járművek piacán.

 

RELATED POST

Írj egy választ